A Népliget jövőképe

A Népliget Budapest legnagyobb közparkja, ami az elmúlt évtizedekben nem kapta meg azt a törődést, amit megérdemelt volna. A Fővárosi Önkormányzat - a Kormánnyal és a X. kerületi önkormányzattal egyetértésben - most a környékbeliekhez és a park használóihoz fordul, hogy közösen találhassuk ki,
"
"hogyan újuljon meg a Népliget?"
A hosszú távú tervezési folyamat immár több éve tart, és eközben lépésről-lépésre öltött egyre konkrétabb formát a park terve:
  • A közös gondolkodást megindító kérdőívet 2021. január 31-ig lehetett kitölteni. A KÉRDŐÍV gombra kattintva elérhető összesített eredményeket a Főváros szakértői mélyebben kielemezték - ennek eredményét ide kattintva lehet megismerni.
  • A tervezők - figyelembe véve a kitöltők véleményét is - elkészítették a stratégiai jövőképet, amely további társadalmi véleményezést követően elfogadásra is került.
  • 2022-ben elkészült a Népliget tudományos kerttörténeti dokumentációja.
  • 2023-ban került kiírásra az a tájépítészeti ötletpályázat, amelynek eredményét is meg lehet tekinteni.
  • 2023. október 3-tól november 3-ig közönségszavazás került megrendezésre az ötletpályázat díjazott pályaműveiről.
HELY
X. kerület, Népliget
(174 értékelés)
Értékelem a projektötletet

Kártyaszám:
Születési év:
Másik kártyával szeretnék szavazni
2021/03/20 - 16:26

A Varosliget szar lett, mert a beepitesek miatt picive valt, mindig is turisztikai hely volt, megertem. De azt tudjuk, ha vmihez hozzanyulnak altalaban erdekek menten sikerul. Sztem kb. olyan jellegben kellene atalakitani, mint a Londoni Regents Park, vagy a New York-i central park. Pesten ugyanis az egyetlen karbantartott vmi a Margit Sziget, aminek park jellege van, de a kozponti hely miatt tomegek miatt sokszor elvezhetetlen. Sztem gazdasagosan, hogy penzugyileg megerje, csak tonkre tenne a parkot. En a planetariumot atraknam a varosligetbe, ebbol egy szabadido teri parkot csinalnek, ahol max. a kerteszhaz maradna meg, de kerulnek minden lezart belepos helyet.

Válasz

2021/03/20 - 16:33

A betonjardakat elfelejtenem, es minden ilyen aszfaltozast, csak szetfagynak, inkabb felszornam vmivel, amin egy babakocsit is lehet tolni, de meghagynam az erdei ut jelleget. Illetve pl. olyan latvanyossagokat raknek ide, mint soveny labirintus stb., de mindenkepp termeszetes, es nem acelbol oldanam meg.

2021/07/21 - 08:04

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A stratégia prioritási a Népliget zöldfelületeinek védelme, természetközeliségének megőrzése. A burkolatok kialakítása során cél a vízáteresztő burkolatok használata, de a burkolat anyagának kiválasztásakor a várható forgalomra figyelemmel kell lenni. Ennek pontosítására és lakossági egyeztetésére a tovább tervezés során kerülhet sor.

Válasz

2021/05/06 - 19:27

Nagyon nem támogatnám, ha a Népligetbe jelentősebb szórakoztató/vendéglátó funkciók kerülnének! Ezekből van Budapesten bőven; a Népligetnek szerintem meg kellene maradnia minél természetközelibbnek - az ilyen területekből ugyanis nagyon kevés van!

2021/07/20 - 10:44

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A stratégia tervben csak a park pihenési funkcióhoz illeszkedő vendéglátóegységek elhelyezését tartjuk indokoltnak, elsősorban a kaputerekben, meglévő épületekben, vagy nyitott kialakítással, szezonális jelleggel. Ezekhez a funkcióhoz más közhasználata szolgáltatások, pl. köz illemhelyek működtetése is kapcsolható.

Válasz

2021/05/07 - 20:30

A mi Népligetünk: https://www.youtube.com/watch?v=PaMiSZz6wXs&t=1s

Planetárium, Centenáriumi park, Jurta színház, őshonos növények, ritka fafajok. 💚 Ezek juthatnak eszünkbe a három kerület határán elterülő Népligetről. Ma alig járunk ide, pedig voltak idők, amikor sokkal többen használták, élvezték jó levegőjét, természeti és kulturális kincseit. 🌿
Alig egy éve civilek alakítottak csoportot a Népliget megmentésére: növényállományának, épített környezetének megóvására, a terület újrahasznosításának kitalálására. 🎡
De kik használták ezt a területet,milyen események történtek itt az elmúlt 150 évben?
Akik most szeretik, most járnak ide, ők hogyan képzelik el a mai Népligetet❓ Ennek jártunk utána.

2021/07/20 - 10:39

Köszönjük, hogy észrevételével segítette a munkánkat.
A stratégia készítése során célunk, hogy a városlakók felfedezzék a Népliget meglévő értékeit és ezek erősítésével ismét népszerű közparkká váljon. Így a jelenlegi és a jövőbeli használókat egyaránt célunk megszólítani a tervezés során.
Köszönettel vesszük a magánszemélyek, civil szervezetek segítségét a park értékeinek feltárásában, megőrzésében.

Válasz

2021/05/08 - 17:59

A déli részen valahol (hely van bőven) egy tó kialakítása szerintem nagyon sokat jelentene a parkot kikapcsolódásra használó, oda pihenni járó embereknek, arról nem is beszélve, hogy az ott élő állat és növényvilág is minden bizonnyal megköszönné a vizet! Lehetne ez a népligeti feneketlen (vagy akár fenekes) tó. 🙂

2021/07/20 - 10:35

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.

A stratégiai tervben szerepel javaslatként mesterséges vízfelületek, vízarchitektúrák kialakítása. Ezek megvalósíthatóságát, helyét, méretét a tovább tervezés során fogjuk vizsgálni és egyeztetni az érintettekkel.

Válasz

2021/05/08 - 22:24

Szívesen látnám a Népligetet felújítva, de nem úgy, mint a Városligetet. Az utak rendbetétele, játszóterek kialakítása, futópálya esetleg és egy két magyar pénztárcának való büfé bőven elég lenne. Emellett a legfontosabb a fák és növények állapotát rendbe tenni és megőrizni. Ide semmilyen új, mihaszna épület ne kerüljön. Illemhelyiségek viszont több kéne. Soós Rezső stny., Soós Miksa stny., Hell Miksa stny., Hazlinszky Frigyes stny. és Räde Károly stny. mentén egy futópályát alakítanék ki.
A tenisz pályát egy az egyben kipaterolnám a parkból. Nem oda való.

2021/07/20 - 10:33

Köszönjük, hogy észrevételeivel segítette a munkánkat.
A stratégiai terv céljai és projektjei között a leírtaknak megfelelő javaslatok szerepelnek, úgy, mint a burkolatok megújítása, játszóterek fejlesztése, illemhelyek és futópálya kialakítása. A vendéglátó funkciókat valóban a használói igényekhez és pénztárcákhoz célszerű igazítani. Közhasználatú illemhelyek létesítése szerepel a projektjavaslatok között. Az egyik legfontosabb cél az értékes a növényállomány fenntartása, felújítása.
A tenisztelepek számának/méretének helyükön közhasználatú funkció kialakítása szerepel a stratégai céljai között. Mivel ezek a területek nem fővárosi tulajdonban vannak, így rendezésük csak a tulajdonosokkal való együttműködés keretében, hosszabb távon látunk lehetőséget.

Válasz

2021/11/16 - 17:50

Nagyon hiányzik ebből a parkból a vízfelület, ahogy valaki már említette is. Nagy vonzerő és a növény- és állatvilág szempontjából is hatalmas támogatás. Mellesleg nagyon szép is.

Válasz

2022/10/19 - 19:46

Szerintem is fontos lenne, hogy az utak ne beton és aszfalt utak legyenek. Amikor az ember a zöldbe vágyik, nem ilyen a lábnak kemény és ennyire egyértelműen mesterséges és ronda szürke felületeken szeretne sétálgatni mintha csak a körúton gyalogolna. Maximum, ha lenne valamiféle "főút" a parkon át, de alapvetően inkább felszórt kavicsos, természetesebb és ruganyosabb, "puhább" utak kellenének, hogy minél inkább a természetben érezhessük magunkat. A nyílt vízfelület remek lenne, pl. az orczy kerti tó is igazán megnyugató, szép látvány. Esetleg jó lenne egy-két olyan pados rész, ahol az egymással szemközti padok között asztal van, mint a Bikás parkban, amit körbe lehet ülni. Futópálya, ping-pong asztal, egy-két szabad téri sport pálya jó lenne, de semmiképp nem kellenek zárt létesítmények, amik a zöldtől veszik el a helyet, azokból lehet bőven találni máshol a városban. Vendéglátó helyből is szabadtéri, kiülős büfé lenne a jó. Érdemes lenne megfontolni egy zajvédő falat is a K.K. krt felől, mert borzasztó zajos.

Válasz

2023/05/23 - 08:46

A planetáriumot meghagynám azért sok ember vissza sírja. De csak is a növényzetnek kell dominálnia!
A tóval én is egyett értek kellene, nem csak szép hanem az állatvilág is meghálálná. Semmi beton, egy park az legyen park, beton és épület mentesen.
A planetáriumot kivéve, az elöttem hozzászólókkal annyival értek egyett még, hogy a wc az igen elkéne meg esetleg egy játszótér.
A büfékkel nem értek egyett a környéken van elég bolt és egy park nem étterem utána valszeg megint az lesz hogy mindenki ott eszik és utánna meglehet majd nézni milyen tisztaság lesz....

Válasz

2023/10/05 - 12:45

A Népligetet a maga természetességében kellene meghagyni. A kényszeres funkcióbővítés egy második Városligetet hozna létre. A kertek - amiket rendben tartanak most is - további rendezése, kavicsos utak, igazi játszótér-park és egy normális fitness-pálya nagyon jó lenne. A Tisztviselőtelepen lakók szenvednek a Könyves Kálmán körút miatt, a repülőgépek zajától éjjel - ha bármilyen színpad, rekreációs központ vagy vásári terület szerepel a tervben, azt nem a körúti fertályon lenne jó látni, hallani. Naponta járunk át, addig örülünk, amíg a városi csend és a "vadsága": növényzet, fák miatt élhető. Egyszerű, olcsó megoldás elég, a Planetárium viszont nagyon hiányzik...

Válasz

2023/10/06 - 09:40

Szerintem a Városliget is nagyon szép lett! Kívánom, hogy ha nem is ugyanúgy, hanem a saját értékeinek fejlesztésével egyszer a Népligetre is jusson elegendő forrás és legyen meg az akarat a teljes rekonstrukcióra. A nagy parkjaink átfogó megújításával (Gellérthegy, Népliget, Városmajor, Vérmező, stb.) a Városliget is kevesebb terhelést kapna.

Válasz