A helyi fejlesztések sikere nagyrészt a párbeszéden múlik.

A Dialog segít összekapcsolódni a környékbeliekkel.


Minden beruházó népszerű és sikeres fejlesztésekről álmodik. Ehhez nem csak jó szakemberekre van szükség, hanem arra is, hogy helyesen mérjék fel a használók igényeit. Ez viszont nehezebb feladat, mint elsőre gondolnánk, hiszen ahány ember, annyiféle véleményt kell összehangolni egymással, a szakértői szempontokkal és a pénzügyi lehetőségekkel. Ebben a helyzetben a megoldást a felek közötti párbeszéd jelenti.

Azért hoztuk létre a Dialogot, hogy otthont adjunk ennek a párbeszédnek és az előremutató fejlesztési ötleteknek. Nem csak az online térben vagyunk jelen, hanem közösségi tervezéseket, közösségi akciókat is szervezünk. Megoldásaink az épülettervezéstől kezdve a köztérfejlesztésen át egészen a településfejlesztésig minden olyan területen hasznosak, ahol az épített környezet alakításáról és használatáról kell dönteni.


Online közösségi tervezés

A Dialog közösségi városfejlesztő oldal azért született, mert úgy láttuk, hogy a jó ötletek könnyen elvesznek az információs zajban. Szerettük volna láthatóvá és megvitathatóvá tenni a köztereket érintő fejlesztési javaslatokat. A Dialog az online térből segíti a közösségi tervezést:

  • Regisztráció nélkül az oldal látogatója böngészheti a futó projekteket, nyomon követheti azok előrehaladását, és kitöltheti az azokhoz kapcsolódó kérdőíveket.
  • Az ingyenes regisztrációt követően a felhasználó tagjává válik egy olyan közösségnek, amelynek fontos a lakókörnyezete. Ezután értékelheti és kommentálhatja a futó projekteket, illetve saját fejlesztési javaslatot is tud indítani.
  • Partnereink (elsősorban önkormányzatok, tervezők, fejlesztők) számára egy kibővített szolgáltatást nyújtunk: az online közösségi tervezési felületen kapcsolatba léphetnek a tervezett fejlesztés célcsoportjával. Az adatlap és a hírfolyam mellett egy olyan egyedi, térkép- és képalapú kérdőív áll rendelkezésükre, ami a felhasználók által adott válaszok alapján automatikusan generál érték-, probléma- és vágytérképeket. Ezáltal a párbeszéd és a tervezés bizonyos projekteknél szinte teljesen átkerülhet az online térbe.

Komplex közösségi tervezés

Bár a Dialogon keresztül valódi online párbeszéd tud kialakulni, sok projektnél szükség van a személyes találkozásokra is. A közösségi tervezések mélyebb szintjén a környékbeliek és a fejlesztés többi szereplője élő kapcsolatba kerül egymással. Minél alaposabb a párbeszéd, annál megalapozottabb döntések születnek, ami támogatottabb projekthez, gördülékenyebb megvalósításhoz, gondosabb használathoz és erősebb közösséghez vezet.

Csapatunk több éves tapasztalattal rendelkezik mélyebb szintű közösségi tervezés terén. Főként közterületek újratervezésénél segítünk a bevonási stratégia kialakításában és megvalósításában. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy személyes találkozók, mediáció és kreatív eszközök segítségével párbeszédet hozunk létre a különböző érdekcsoportok között, és a folyamat végére egy olyan kompromisszumot állítunk elő, ami az érintett lakosok, a szakértők és a megrendelő számára is elfogadható. Ennek során végig együttműködünk a megrendelővel, a megrendelő által kiválasztott tervezőcsapattal. Önállóan tudjuk előállítani a népszerűsítést szolgáló kommunikációs tartalmakat, melyek természetesen helyet kapnak a Dialog online felületén is.