2022. szeptember 25-én tartottuk az első tervezési alkalmat a Cholnoky lakótelep közösségi tervezése során. Szép számban jöttek el a környékbeliek az általános iskola előtt, a Cholnoky Jenő szobornál felállított gyülekezőpontunkra, ahol fél öt után néhány perccel el is indult találkozó.
Porga Gyula polgármester is ellátogatott az eseményre, és mint elhangzott, az önkormányzat azért szeretné az itt lakókkal közösen megalkotni a lakótelep jövőtervét, hogy a használók szempontjai, tapasztalatai juthassanak abban érvényre. Mint elhangzott, ez nem azt jelenti, hogy mindenben tökéletes egyetértés várható a résztvevők között, de minden felvetés terítékre tud kerülne, át lehet beszélni, és végül egy kompromisszumos megoldás születhet meg a résztvevők között.
A nyitó gondolatokat követően a közösségi tervezés szervezői bemutatták a szeptemberi kérdőívezés eredményeit. A prezentáció tartalma korábbi cikkünkben érhető el, így ezt itt most nem ismételjük meg.
A kérdőív ismertetését követően két asztalnál csoportos munka következett: az egyik asztalnál területek szerinti szabad beszélgetés zajlott, míg a másiknál a kérdőívben beazonosított témaköröket és felvetéseket beszéltük végig. A cél ezúttal még nem a problémák megoldása volt, hanem az, hogy megindítsuk a beszélgetést, közös gondolkodást, és meghatározhassuk a fő irányokat, alapvetéseket.
Az alábbiakban együtt mutatjuk be a két asztal beszélgetéseinek eredményeit.
Sétányok és utak burkolatai
A burkolatok kapcsán általánosságban a vízelvezetés problémáit és a rendszeres takarítás hiányosságát kifogásolták a résztvevők, valamint sok helyen cserélni a meglévő, rossz állapotú burkolatot. A sétányburkolatok vezetését és arányát alapvetően rendben lévőnek találták, de felmerült, hogy egyes intenzívebben használt kitaposásoknál érdemes lenne „lépegető-kövekkel” javítani a használatot.
Parkolás
Hiába jelent sok problémát a parkolás, a témáról beszélgetve a résztvevők úgy gondolták, hogy a zöldfelületek rovására nem szabad parkolóhelyeket létrehozni. Felmerült, hogy az egyik meglévő lakótelepi parkolóhelyet többszintessé kéne tenni, ám erősen kérdéses, hogy ez megvalósítható és üzemeltethető lenne-e ésszerű költségkereten belül, és hogy ezzel valóban megoldódna-e a probléma. Ezt ugyanis – a feltételezések szerint – jelentős részben az okozza, hogy vannak, akik csak ritkán használt autókat parkoltatnak a területen. Ezek számára inkább a város külső részén lenne érdemes parkolási lehetőséget biztosítani. A lokális problémakezelésre korlátozások, a szabályozás változtatásai merültek fel, illetve néhány, jelenleg is parkolásra használt területen (pl. a Cholnoky 23 előtt) a burkolatok rendezése és a megfelelő felfestés létrehozása. Abban maradtunk, hogy érdemes majd egy közös bejárást is tartani (akár több napszakban is), hogy az egyes helyszíneken lássuk a leterheltséget és a lehetséges megoldásokat.
Kutya-téma
A tervezési alkalom közül néhányan, akiknek nincs kutyájuk, először azt fogalmazták meg, hogy a kutyafuttatásra a Látó-hegyen és a Gulya-dombon van lehetőség, oda kéne mennie a kutyásoknak. Némi beszélgetés után azonban beláttuk, hogy ez nem várható el naponta akár többször is a lakótelep kutyatartóitól, és így érdemes lehetőséget biztosítani a kulturált kutyafuttatásnak valahol itt is. Konkrét területre a két asztal különböző helyszíneket javasolt, ezek esetében pedig azt érdemes majd megvizsgálni, hogy hol zavarja a legkevesebb ottlakót.
A kutyatartás kapcsán az is elhangzott, hogy ha a helyi kutyás közösség erősebbé válna, az valószínűleg a kutyatartási morálra is pozitívan hatna, és egyre inkább rá lehetne szorítani a jelenleg még figyelmetlen gazdákat arra, hogy a kellő gondossággal tartsák kedvencüket. Emellett sokat segíthet az is, ha a lakótelep több pontján könnyen találnak zacskóval ellátott kutyaszemetest a kutyasétáltatók, és még az elkerített, felszerelt „kutya-wc”-k gondolata is felmerült nyugati mintára.
Szemetes-téma
A köztéri szemetesek kapcsán a résztvevők véleménye az volt, hogy azok nagyjából megfelelő számban találhatók a lakótelepen, vagyis egy-egy területen lehet, hogy kell még, de általánosságban elegendő van belőlük, csak a gyakoribb ürítésükre kéne nagyobb gondot fordítani.
Nagyobb fejtörést a szelektív szemetesek okoztak, melyek kapcsán a jelenlévők szerint a problémát az jelenti, hogy sokan rosszul használják azokat, illetve a feltételezések szerint többen a lakótelepen kívülről is ide hozzák a hulladékukat. A megoldási lehetőségek kapcsán felmerült, hogy zárhatóvá kéne tenni a szemeteseket, bár ezt az ötletet rögtön gyengítette, hogy akkor a zárt kukák mellé helyeznék el a szemetet, még rosszabb helyzetet eredményezve. Egy javaslat szerint flakonösszenyomót kéne a szelektív pontokhoz lerakni, hogy ezáltal legalább egy kicsit csökkenthető legyen az elhelyezendő szemét mérete. Egy közös bejárás ezügyben is segítheti majd a közös gondolkodást, hiszen voltak javaslatok specifikusan egy-egy szelektív pont kapcsán is.
Játszótér
A játszótér témájában inkább helyspecifikus megjegyzések tarkították a beszélgetést, de érintettünk általános témákat is. Ezek elsősorban arra vonatkoztak, hogy érdemes lehet minden játszótéren több korosztályt is megcélozni, illetve hogy az időszakos túlzsúfoltságot és zajt is azzal lehetne csökkenteni, ha a használat jobban megoszlana az egyes játszóterek között. Ami a helyspecifikus véleményeket illeti, a Lóczy Lajos utca 12-nél levő játszótérnél a kevés árnyék és a legkisebbeknek szóló játékok hiánya merült fel, míg
Sport
A sport témájában nagyon sok ötlet és vélemény érkezett. A legélénkebb beszélgetés a sportpálya használatához kapcsolódott, aminek burkolata a használók és környékbeliek számára is problémát jelent. Előbbiek szerint elpattan a labda a töredezett burkolaton, míg utóbbiak nagyon hangosnak találják a labdapattogást az aszfalton. A szomszédos épület (Nagy László utca 4.) jelenlévő lakója szerint közülük sokan a pálya megszüntetésével lennének a legelégedettebbek, mert a gyakori hangoskodás, a használók közötti konfliktusok (ami a tapasztalatok szerint a focizni és a kosárlabdázni vágyok között jön létre), a kosarazók labdapattogtatása és a kerítésháló tartóinak zörgése nagyon hangos. A tervezési alkalom résztvevőinek végül javaslata is volt a helyzet orvoslására: a sportpálya burkolata, kerítése megújulna, és csak a focikapuk maradnának benne. A kosárladba – street ball formájában, tehát egy palánkra játszva – kiköltözne a jelenlegi fitneszgépek helyére, természetesen ez is olyan burkolattal, ami a lehető legkevésbé hangos. A fitneszgépek a játszótér túloldalára kerülnének a javaslat szerint, lehetőleg elkerítve, ugyanis balesetveszélyes, amikora azt a kisebb gyerekek használják – valamint annak hangos, csapodó alkatrészeit is gumírozni kellene, hogy ne zavarja a hangja a környék nyugalmát. Emellett visszatérő ötlet volt az is, hogy az iskolai sportpályák nagyközönség előtti megnyitásával lehetne a sportpálya használatát a lakóépületektől távolabb kiváltani.
További sporttal kapcsolatos ötletek is felmerültek:
- a Centrum SE a Cholnoky utca 23. mögötti részre javasolta egy versenyzésre is alkalmas street workout pálya létrehozását
- felmerült a Haszkovóhoz hasonló futókör lehetőségének megvizsgálása is
- több helyre is javasoltak ping-pong asztalt a résztvevők
Közösségi tér
A lakótelep közösségi életének erősítésére is sok ötlete volt a résztvevőknek. Bár a közösségi tervezés alapvetően a közterületek újragondolásáról szól, a beltéri javaslatokat is átgondoltuk együtt. Utóbbiak kapcsán az merült fel, hogy külsősök számára is használható (a Jutasi Köztérhez hasonló) közösségi helyiség nincs a lakótelepen, és a nyugdíjas klub kapacitásai lefedik a városrészben található helyeket. Az merült fel, hogy a korábban állítólag a polgárőrök által használt, 11/B tízemeletes épületének aljában található helyiség elérhetőségét és ilyen célra történő kialakítását kéne megvizsgálni.
Ami kültéri közösségi területeket illeti, jó példaként egy nemesvámosi bérelhető magánterületet hozott az egyik résztvevő, majd a Lóczy Lajos u. 36 mögötti részről beszélgettünk. Ennek a területnek – amely az információk szerint felmerült a parkolóbővítés helyszíneként is – a környékbeli a házak lakói közösségi funkciót adnának inkább. Szép számmal jöttek el az érintett épületekből, és a parkolófejlesztés terveit elvetve olyan közösségi találkozóhelyet javasoltak, ahol akár játszóeszközök, ping-pong asztal, és temészetesen padok, asztalok is helyet kaphatnak. Más helyszínre (az Ady 63 mögötti területre) is érkezett javaslat, itt piknikezőhelyet hoznának létre.
Arculat
A környezettudatosság témáját átugorva a lakótelep arculati minőségének javítására tértünk át. Nagyon sokaknak tetszett az ötlet, hogy színesebbé, szebbé váljon a lakótelep a szürke falak és a trafóházak lefestésével, de fontosnak éreztük, hogy ez magas minőségben, és ne „giccsparádé” jelleggel öltsön testet. Ebben segíthet, ha veszprémi művészek, graffitisek bevonásával, a megfelelő előkonzultáció után valósulhatnak meg az ilyen kezdeményzések. Mint elhangzott, ami szebb, arra jobban is vigyázunk, mindenképpen megéri tehát a jelenleg elhanyagolt részeket úgy felújítani, hogy az valóban egy magasabb esztétikai minőséget adjon. Ezzel kapcsolatban meg is neveztük azokat a helyszíneket (trafóházakat), ahol erre szükség lenne.
Felmerült az is, hogy a házszámozások sok helyen hiányoznak a lakótelepen, és ezeket is egységes dizájnnal lehetne megalkotni, használva akár az EKF-re készített városrészi arculati elemeket.
A két és fél
órásra nyúlt találkozó végén azzal váltunk el, hogy két hét múlva, várhatóan
október 9-én folytatjuk a közös gondolkodást. Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek az aktív és konstruktív jelenlétet!