November 4-én és 11-én szombaton két-két bejárással egybekötött tervezési alkalmat tartottunk, melyek a lakótelep előre meghirdetett negyedeit érintették. Ezeken az alkalmakon egyrészt az eddigi találkozók alapján eldöntött kérdéseket beszéltük át az egyes helyszíneken, másrészt lajstromba vettük mindazokat a problémákat és javaslatokat, amelyek a lakótelep egy-egy kisebb-nagyobb pontját érintik. Hibás burkolatoktól kezdve a hiányzó vagy éppenséggel felesleges eszközökön, az elburjánzott növényeken és kikopott zöldfeleteken keresztül a szelektívek és parkolók kérdéséig minden (és mindennek az ellenkezője is) előkerült ezeken a rendkívül tanulságos bejárásokon. Összesen mintegy 6-8 órát sétáltunk így a lakótelepen ezen a négy alkalmon, így volt lehetőségünk alaposan feltárni az egyes területek fejlesztési igényeit.
A képre kattintva megnyílik a galéria, ahol a menet közben készített térképes jelzések láthatók – és ezek természetesen csak kis részét mutatják be az elhangzottaknak. A bejárások tanulságainak összesítése a november 20-án 16:30-tól az általános iskolában kezdődő alkalommal kerül sor, amire ezúton is szeretettel hívunk mindenkit!
