Az Óbudai-sziget jövőképe

Közös gondolkodás az Óbudai-szigetről

Bár 2020-ban - egy azóta visszavont fejlesztési elképzelés miatt – egy időre a közvélemény figyelme is a „Hajógyári” fejlesztése felé fordult, a szakértők között már régebb óta téma a sziget átfogó jövőképének megalkotása. A Fővárosi Önkormányzat ékszerdobozként tekint az egyedi természeti és történeti értékekkel bíró Óbudai-szigetre, és kiemelt helyet szánt neki Budapest Zöldinfrastruktúra Fejlesztési- és Fenntartási Akciótervében is. A készülő megalapozó tanulmányok, szakértői elemzések, egyeztetések mellett most a szélesebb közvélemény bevonása is megkezdődik, hiszen egy stratégiai terv fontos pillére a környékbeliek és az idelátogatók elképzeléseinek megismerése.  

A bevonás első lépéseként született meg az itt található kérdőív, amelyet a stratégiai tervezést bonyolító Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. a különböző szakterületek tervezőivel, a Budapest Fejlesztési Központtal és a 3. kerületi önkormányzattal egyeztetve alkotott meg. Az eredmény egy olyan kérdéssor, amely nem csak az általános vélemények kifejtésére ad lehetőséget, hanem a már az előkészítés során felmerült konkrét témákat is a nyilvánosság elé tárja. Ezekből néhányat – amelyekre a kérdőív is részletesen kitér - az alábbiakban mutatunk be.

SZIGET FESZTIVÁL 

A Sziget Fesztivál 5-7 napon át tartó, mára Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvénye, mely 1993 óta minden évben megrendezésre kerül a közpark területén (2020-ban a rendezvény elmaradt a COVID vírus következtében). A folyamatosan teltházas esemény Budapest egyik leghíresebb nemzetközi rendezvénye, amely világhírű fellépőivel és színvonalas szolgáltatásaival érvről-évre egyre több külföldi látogatót is a területre vonz, ezzel együtt pedig jelentős nemzetgazdasági előnyökkel bír.  

A nagyrendezvények idején a sziget használata teljesen megváltozik. A rendezvény időszakához nemcsak a rendezvény aktív ideje tartozik, hanem az azt megelőző építési és az azt követő bontási tevékenység időszaka is. A rendezvény időszakában a sziget területére csak belépőjeggyel vagy külön engedéllyel lehet bejutni, a park lakossági rekreációs használata ilyenkor megszűnik. A Sziget Fesztivált követően a park helyreállítási időszaka több mint egy hónapot vesz igénybe.  

A fesztivál látogatóinak száma évről évre nő (2018-ban és 2019-ben túllépte az 500 ezer főt is), amellyel összefüggésben egyre intenzívebb a terület terheltsége és degradációja. A fesztivál „idenőtt” a szigetre, évről évre egyre nagyobb területet igényelve.  

KÖZLEKEDÉSI FEJLESZTÉS

A sziget az Árpád-híd és az Újpesti vasúti híd között húzódik, azonban szerves kapcsolata egyik nagyhíddal sincs. A szigetet jelenleg két kishíd köti össze a III. kerületi parttal: délen (korlátozott használattal, portaszolgálattal) a H-híd, északabbra a K-híd egy forgalmi sávval és gyalogos járdákkal. Ezáltal a sziget, illetve a közcélú zöldfelületek megközelíthetősége és átjárhatósága korlátozott. Habár az Óbudai-sziget parkja a fővárosi zöldfelületi rendszer fontos eleme, északi és déli irányú kapcsolatai hiányoznak, sem a Margitszigettel, sem a Római-parttal nincs szerves kapcsolata. A városi zöldút- és kerékpárút-hálózat emiatt az Óbudai-szigetet nem érinti.

Az északi és déli irányú kapcsolatok megteremtésével, új gyalogos és kerékpáros hidak megépülésével az Óbudai-sziget a fővárosi zöldút- és kerékpárút-hálózat szerves része lehet, emellett pedig a sziget megközelíthetősége és átjárhatósága is javulna.

A megközelíthetőséget javítaná a meglévő hidak mellett a sziget déli területén tervezett új gyalogos- és kerékpároshíd is, melynek megvalósulása az óbudai Duna-parti területeket érintő Waterfront City beruházás keretében tervezett.

kozlekedes_abra2

A PARK ZÖLDFELÜLETEINEK ÖKOLOGIKUS SZEMLÉLETŰ FEJLESZTÉSE  

Az Óbudai-szigeten létesült Budapest első biodiverz tanösvénye, melynek célja az ökologikus szemlélet, valamint a biológiai sokféleség (biodiverzitás) megőrzéséhez, védelméhez szükséges technológiák bemutatása. Ennek keretében a park területén többféle összetételű évelőágyás került kialakításra. Emellett - a park északi területén 2020-ban kezdődött projekt keretén belül - vadvirágos rétek létrehozásához kísérleti ágyások kerültek kialakításra, melyek eredményes fenntartása hozzájárulhat akár további fővárosi zöldfelületek fejlesztéséhez is.

Az ún. biodiverz zöldfelületek magas ökológiai értékkel bírnak, melyet a növény- és állatvilág fajainak sokfélesége, változatossága jellemez. Az egyes, ökológiai szempontok szerint kialakított területek egész évben változatos megjelenésűek, az eltérő karakterű zöldfelületekkel pedig az egész park megjelenése, növényvilága is változatosabbá tehető. Ezen felül az évelőágyások, alternatív gyepek, vadvirágos rétek nemcsak ellenállóbbak az intenzíven fenntartott gyepfelületeknél vagy az egy- és kétnyári növényfajokból álló dísznövény kiültetéseknél, de hosszútávon alacsonyabb fenntartási igényűek, telepítési és üzemeltetési költségeik is kedvezőbbek.

A biodiverz tanösvény évelőágyásairól, illetve azok kedvező hatásairól részletesebben a FŐKERT Zrt. honlapján tájékozódhat.

AZ ÁLLAMI TERÜLETEK FEJLESZTÉSE  

Az Óbudai-sziget délnyugati, állami tulajdonú területe a mai napig őrzi az 1800-as években működő hajógyár értékes történeti épületállományát, egységes karakterét. A sziget délkeleti nyúlványán egykor sportterület és közpark volt kialakítva. A 2000-es évek elején végzett régészeti feltárások értékes, különböző korokból származó leleteket azonosítottak. A régészeti tevékenység terepi aktivitása később megszűnt, így a természet lassan visszahódította a jelenleg használaton kívüli területet.

Az egykori hajógyári területre az elmúlt évtizedekben számos fejlesztési elképzelés volt, a legtöbb azonban tervi szinten maradt (néhány projekt az előkészítő munkálatok során hiúsult meg). Napjainkban a déli szigetcsúcson és az öbölben motoros kishajó kikötő működik; az ipartörténeti épületek hasznosításával iroda, raktározás, szolgáltatás, vegyes területhasználat a jellemző.

A 2021. április 20-ig elérhető kérdőív az ezekkel a témákkal kapcsolatos kérdésekre tehát külön kitér, de ezeken felül is számos olyan kérdés található benne, amely által a Fővárosi Önkormányzat jobban megismerheti a használati szokásokat és a sziget jövőjével kapcsolatos véleményeket. Köszönjük minden kitöltőnek, hogy időt szán az Óbudai-szigetre!