Új Duna-híd

Új városrész születik az Új Duna-híd környezetében – Mondja el Ön is a véleményét!

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, mely a Kormány és a Fővárosi Önkormányzat legfőbb közös szerve Budapest fejlesztése érdekében, 2020 februárjában döntést hozott az Új Duna-híd, közismertebb nevén a Galvani híd megépítésének támogatásáról.

A híd megépítése nem csak azért fontos, mert jobb kapcsolatot teremt Budapest déli városrészei, elsősorban Újbuda, Csepel és Ferencváros között, hanem azért is, mert jelentősen hozzájárulhat a belváros, elsősorban a Nagykörúton belüli területek forgalomcsillapításához, átadását követően 37 ezer, további kiegészítő forgalomcsillapító intézkedések megtétele esetén akár több mint 50 ezer gépjárművel csökkentve naponta a belvárosi hidak terhelését. Ennek az az oka, hogy az M1-M7 felől az Egér úton és az Andor utcán Budapestre érkező autók a jövőben elkerülhetik a Rákóczi hidat, és az új hídon haladhatnak. Azáltal, hogy a Rákóczi híd délről érkező forgalma csökken, a Rákóczi híd a jövőben a Petőfi híd és az Erzsébet híd forgalmának átvételében is nagyobb szerepet tölthet be.

A Dunán megépítendő Új Duna-híd és a Ráckevei (Soroksári)-Dunát átszelő kisebb párja együttesen olyan területek jobb elérhetőségét teszik lehetővé, melyek már ma is a városfejlesztési elképzelések középpontjában állnak, a Duna-hidak és kapcsolódó úthálózatuk megépítésével viszont egyértelműen Budapest új városrészei jöhetnek létre ezeken a ma még jellemzően elhagyott, üresen álló, zömében rozsdaövezeti telkeken.

Ezt a távlati célt is figyelembe véve az Új Duna-híd úthálózatának tervezése kapcsán elvárásként fogalmazódott meg, hogy külvárosi autópályák helyett ezen a területen fasorokkal szegélyezett, belvárosi körút hangulatú, kiváló gyalogos, kerékpáros infrastruktúrával, kiépített közösségi közlekedési kapcsolatokkal rendelkező úthálózat jöjjön létre.

Az úthálózat első szakasza - mely a Fehérvári úttól az Illatos út-Gubacsi úti csomópontig terjed – jelenleg tervezés alatt áll. Az engedélyezési szintű tervek véglegesítése, és az engedélyezési eljárás elindítása előtt lehetőséget kívánunk biztosítani a szélesebb közvéleménynek, hogy a még nem végleges, tájékoztató jelleggel közzétett fejlesztési elképzeléseket, az úthálózat jellegzetes elemeit, megoldásait megismerhesse és véleményezhesse.

Ennek érdekében a Budapest Fejlesztési Központ kérdőíves felmérést indít, melynek kapcsán az Ön véleményére is kíváncsiak vagyunk. A kérdőív négy nagyobb tematikus egységből áll:
  • a beruházáshoz kapcsolódó általános szempontok,
  • a budai oldali fejlesztések,
  • a Csepel-szigetet érintő fejlesztések,
  • és a pesti oldali fejlesztések véleményezéséből.
A jelen kérdőív kifejezetten az úthálózat kialakításáról és forgalomtechnikai megoldásairól szól. 

felulnezeti_udh

A kérdőív kitöltése anonim módon történik, a válaszadás önkéntes, a válaszokat összesítve dolgozzuk fel. A kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul adatai kezeléséhez az adatkezelési szabályzatban foglaltak szerint. A kérdések megválaszolása 5-10 percet vesz igénybe. 

A kérdőívhez kapcsolódó fejlesztésről bővebb információkat olvashat a www.ujdunahid.hu oldalon, a kérdőív eredményei feldolgozást és értékelést követően szintén ezen a honlapon lesznek elérhetők.

A Dunát keresztező új híd nemcsak Budapest egésze számára jelenik majd meg emblematikus városképi elemként: jelképe lesz az itt születő új városrészeknek is. 

Ismerje meg, és véleményezze Ön is a fejlesztés tartalmát, és kövesse nyomon Budapest egyik legizgalmasabb városfejlesztési területének átalakulását!